Page 5 - Karácsonyi Kéve
P. 5





III. évfolyam, 32. szám 5
Amikor egyedül vagyok karácsonykor...



(folytatás a 4. oldalról) Hármat veszek ki a nek, mint a Nap. Az ő fényességük nélkül De nem lenne
zacskóból. A szalmacsillag jól látható helyre sötét lett volna minden karácsony. Ez a mai semmi fényesség a
kell kerüljön, mert úgy világít majd a fán, is. Mellettük tanultam meg anyának, barátnő- nagy csillag
mint az apám. Egyszerű ember volt, számom- nek, beszélőnek, de hallgatónak is lenni. És nélkül, mely a
ra mégis szent. Mindent, ami szent az életem- még van hely a fán. Felkerülnek a vők, az tetejére jár.
ben, azt tőle kaptam. Már rég elveszítettem. unokák, a barátok, a dédunokák. Majd egy- Megkeresem.
Széket hozok,
Fel voltam készülve rá. Mégis az ünnep min- szer valaki továbbdíszíti. hogy feltegyem,
dig eszembe juttatja, hogy az ember soha nem De nem lenne semmi fényesség a nagy csil- mert másképp
lehet eléggé felkészülve. Mellé teszem a szal- lag nélkül, mely a tetejére jár. Megkeresem. nem érném fel. De
maangyalt és közel hozzá a harangot. Ők Széket hozok, hogy feltegyem, mert másképp Ő nem
hiányozhat. Mert
mindig nagyon közel álltak egymáshoz: az nem érném fel. De Ő nem hiányozhat. Mert Ő vigyáz az alsó
anyám és az öcsém. Mint én és a szalmacsil- Ő vigyáz az alsó ágak lakóira. Nélküle nem is ágak lakóira.
lag. léteztek volna, és nem lenne semmi fényük. S Nélküle nem is
A harmadik ág is feldíszítődik. Fő helyén az amikor felkerül, megtelik szeretettel és öröm- léteztek volna, és
aranyangyal. Vele éltem le az életem. Én talál- mel a szoba. nem lenne semmi
fényük. S amikor
tam meg őt. És rendületlenül hittem a szőke Kész a káposzta. Jól hallom? Énekelnek a felkerül, megtelik
és kék szemű angyal megtartó erejében, és kántálók? És mégis egyedül vagyok kará- szeretettel és
biztonságában. Vele együtt tanultam élni, ne- csonykor. Ránézek életem fájára, és visszamo- örömmel a szoba.
vetni, szeretni és magasba emelkedni az élet solyog rám mindenki, akit ajándékba kaptam.
nehezebb kihívásai között is. Ezen az ágon És nem csak karácsonyra.. És nem vagyok
kap helyet még két óriás aranycsillag. Fényle- egyedül…


Egyházmegyei presbiteri konferencia a szórványfeladatokról


(folytatás a 3. oldalról) Lakó Jenő fiatal lel- gyülekezet temploma és a harangláb megújul-
kész arra hívta fel a figyelmet, hogy az egy- hatott. Egy éve adtunk hálát Mezőszengyelen
házmegye ifjúsága örömöt készül ajándékozni annak, hogy egyházmegyei összefogással és A végére hagytam
karácsony alkalmával a szórványban, nehézsé- néhány vállalkozó támogatásával megszépült a nagy és
gekben élőknek és ebbe bárki bekapcsolód- a Debreczeni László által tervezett templom. összmagyar
összefogás egyik
hat. Ez a csodás ékszer Szengyelen hét magyar legszebb példáját,
Példamutatás a keveseken való segítés- ajkú ember temploma. Ugyanez az az Angyalok a
ben „összefogás csoda” történt Mezőpagocsán és Mezőségen
Az előadás után Vetési László tiszteletes urat Mezőtóháton is. Dicséretes a kissármási Mol- karácsonyi
arra kértük említsen meg szórványsegítő pél- nár házaspár marosszentkirályi gyermekott- csomagakciót –
melyet az Erdélyi
dákat szűkebb térségünkből. „Hála Istennek honának szórvány programja is, Szabó Izol- Magyarokért
van bőven marosvásárhelyi és környéki szór- da mezőmadarasi tiszteletes asszony két évti- Egyesület
ványsegítő példa. Felsorolhatok néhányat, zedes közösségépítő szorgoskodása. A végére önkéntesei, Bálint
megérdemlik az érintettek, de elnézést is ké- hagytam a nagy és összmagyar összefogás László elnök
rek, ha sokan kimaradnak. A vásárhelyi Me- egyik legszebb példáját az Angyalok a Mezősé- irányításával
szerveznek –,
zőség-járást 1989 után Kövesdi Kiss Ferenc gen karácsonyi csomagakciót – melyet az Er- amely a belső
tanár kezdte, aki a Mezőség lelkiismereteként délyi Magyarokért Egyesület önkéntesei, Bá- Erdély időseit,
utazott, szervezett, összekapcsolt, számon lint László elnök irányításával szerveznek –, magányosait
tartott, felhívta a figyelmet mindenre, amit amely a belső Erdély időseit, magányosait karácsonyi
látott. Fülöp G. Dénesné nagytiszteletű asz- karácsonyi figyelemmel öleli át, immár negye- figyelemmel öleli
át, immár
szony negyedszázada van jelen a Mezőségen dik esztendeje” – mondta el lapunknak a negyedik
is, és nemcsak a nagycsaládosok, gyermekek, szórványkutató lelkész. esztendeje –
a rászorulók segítésében, de minden szeretet- mondta el
szolgálati misszióban. A mezőpanitiak több Az összejövetel a Himnusz eléneklésével ért lapunknak a
alkalommal is példát mutattak a keveseken véget, majd szeretetvendégségre került sor a szórványkutató
lelkész.
való segítésben. Kövesdi Feri bácsi közvetí- frissen visszaszerzett egyházi iskola épületé-
tett, hogy a Füzes menti két lelkes (!) göci ben.
   1   2   3   4   5   6   7   8