Marosszentanna

Marosszentanna 2013-03-05T23:56:54+00:00

legi

Marosszentanna (Sântana de Mureş) Marosvásárhelytől északra, tőle 6 kilométer távolságra, a Maros jobb partján fekszik.
A település nevének első okleveles említése 1332-ben történt.
A református templom a 13. század második felében épült, román stílusban. Abból a korból való félköríves szentélye, diadalíve, szentélyboltozata, a szentségtartó fülke. A szentélyben és a diadalíven látható falfestmények 14. századiak, feltehetően észak-olasz tanultságú mester művei.
A 16. század közepén a templom és a gyülekezet reformátussá lett. A falképeket a reformáció után lemeszelték, a templom új berendezést kapott.
A hajó és a szentély ablakait a 18-19. században átalakították, vagy befalazták.
A 19. század elején a templom nyugati falához, fából harangtornyot építettek. A 20. század 30-as éveiben a lebontott harangláb helyett Benő Károly mester építette a téglatornyot. Akkor pusztult el a nyugati hajófal falfestményeinek java része és a nyugati kapuzat.
A gazdag plasztikájú, díszes festésű szószékkorona főpárkányának felirata: „A MAROS SZ.ANNAI Ref: SzEKLsA KöLcSÉGÉVEL CsINÁLTATOT ISTEN DICSÖSÉGÉRE 1773 MATH 24 V. 42: VIGyÁzzATOK AzÉRT MERT NEMTuDIÁTOK MELY ORÁBAN JÖ EL A TI URATOK”.
Egyedülálló Erdélyben az a támasztó szerkezet, amelyet a diadalív felső felébe illesztettek. A tölgyfagerendákból, csapolással készült, merevítő szerkezetet fűrészelt szélű indadísszel, évszámmal és keretezéssel festett, fenyődeszkákkal borították be mindkét oldalról.
A 18. század második felében, feltehetően a többi faberendezési tárggyal egy időben, készült a festett kazettás mennyezet. A fehér alapszínű kazettákon nagyobb, többnyire vörös tónusú, indadíszes virágkompozíciók találhatók.
A templom 1497-ben készült nagyharangjának felirata: „O rex; glo(r)ie: veni: cum: pace ih(e)s(us) n(azarenus): r(ex): i(udaeorum): i:1 :4:9:7”.
Ma a templombelsőben számos falkép-töredék látható. A szentélyzáródásban Szent Anna jelenete és Szent Péter apostol alakja; a szentély déli oldalán Szent Pál Apostol és egy azonosítatlan apostol alakja; a diadalív bélletén ószövetségi próféták medalionjai; a diadalív déli, szentély felőli oldalán Anjou Szent Lajos alakja, fennebb az okos és balga szüzek lámpást tartó mellképei; a hajó nyugati falán, a felső regiszterben három apostol ülő alakja az utolsó ítéletből, az alsó regiszterben a Leviatán és az elkárhozottak seregének töredékes jelenete. A déli hajófal külső oldalán három, koronás szent álló alakja látható, töredékes állapotban.
2000-2005 között a falképeket restaurálták. A falfestmények helyreállításában fő szempont a minden falkép-töredék bemutatása mellett az volt, hogy a belső tér egységes egészként hasson. Ennek érdekében eltávolítottuk az összes, későbbi vakolat-kiegészítést és egy, az eredeti vakolathoz színben és textúrában közel álló vakolatot hordtunk fel.

Péter Júlia
lelkipásztor