Page 1 - Januéri Kéve
P. 1



MINDENRE
VAN
ERŐM
A KRISZTUSBAN










MAROS-MEZŐSÉGI
REFORMÁTUS
EGYHÁZMEGYE
Új év - új lehetőség IV. évfolyam, 33. szám

2016.
Boldog új évet! E napok- melyik új évben, majd egyszer boldog légy, január
ban újra és újra ezt kívánjuk mert már most boldog vagy, már most megvan min-
egymásnak. De ahogy múl- dened ahhoz, hogy boldog légy. Csak fel kell is-
nak a napok, a hetek, a hó- merned boldogságodat!
napok, ahogy egyre több Pál apostol egy börtöncellában írta a Filippi
idő telik el az évből, sokak- levelet, amelynek szinte minden bekezdésé-
ban az a vágy fogalmazódik ben felbukkan az öröm szó. De ez az öröm, A tartalomból:
meg, hogy bárcsak túl len- amely az apostolt lelkesíti, nem tűnik el, amint
Benke János, nénk már rajta, jöjjön már az a normális szívverés helyreáll (Ph. Yancey) – egy
Mezőcsávás új! Hátha az boldogabb, való- átmulatott éjszaka, vagy ábrándozás után a Végső célunk a 2
ban boldog év lenne… kijózanító valóság láttán. Ez az öröm Krisz- mennyei
polgárság
Akik már sok évkezdést megéltek, talán tusból, az Ő közelségéből fakad. Kali Tünde
legyintenek: ugyan már, mitől lenne jobb az Boldog lesz az új év? Én hiszem, hogy áhítata
új, mint az, amelyik éppen elmúlt?! Ők épp igen! Ahhoz, hogy valóban így legyen, min-
csak tudomásul veszik: le kell cserélni a fali- degyikünknek – kiábrándultaknak és álmo-
naptárt, egy évvel meg dozóknak egyaránt – Lelkészbeiktatás a 3
kell toldani az évek szá- oda kell találnunk Meggyesfalvi
Református
mát, ha kérdezik hány Krisztushoz, és benne Gyülekezetben
évesek vagyunk, hozzá felismernünk azt az Papp Júlia
kell szokni – szóban és életértéket, amely léte- beszámolója
írásban – a megváltozott zésével Pált még a bör-
évszámhoz… De csak tönben is boldoggá tud- Harangavató 4
ennyi lenne? Ettől még ta tenni! ünnepség
nem lesz boldogabb az Jó lenne általa szabad- Mezőpanitban
élet. dá válni arra, hogy mer- Bodó Előd Barna
Van, aki lendülettel jük vállalni és megélni írása
érkezett a váltáshoz, s önmagunk: annak az
úgy is akar átlendülni az embernek, akivé nem
újévbe: tervekkel, ál- véletlenül teremtett az Női imanap 6
mokkal, célokkal, me- Isten: épp ide, épp ezek Madarasi-Feketén
lyekről hiszi, hogyha közé az emberek közé, Károly Károly
beszámolója
eléri őket, akkor a kö- épp ezekkel a képessé-
vetkező év boldogabb gekkel és korlátokkal,
lesz. De lehetséges ez? A mezőcsávási harangláb (fotó: Magyari Hunor) épp ezekkel az életfela-
Kiábrándultság és vá- datokkal. Vele közös- A Heidelbergi 7
gyakozás között ingadozva, szívünk mélyén ségben élve felfedezzük: nem kell folyton Káté emlékezete
talán mindannyian szeretnénk, ha lehetséges másra vágynunk, és a jelen pillanaton, a jelen Imreh Jenő
lenne, ha a kezdődő új év valóban boldog élethelyzeten mindenképp túllennünk. Vele írása
lehetne. megengedhetjük magunknak, hogy hálásak
Anthony de Mello jezsuita szerzetes, legyünk mindazért, amink van, amiért meg-
pszichoterapeuta írta: „boldog nem leszel… dolgoztunk, amit áldásként Tőle kaptunk, és
mert már boldog vagy.” A kérdés az: felis- megengedhetjük magunknak, hogy már
mered-e ezt? Hiába várod, hogy majd vala- most, ebben a pillanatban boldogok legyünk!
   1   2   3   4   5   6