Marosvásárhely (Târgu Mureş) 6. számú egyházközsége a város nyugati részén, az egykori Meggyesfalva területén alakult.
Az egykori települést Orbán Balázs ilyennek látta: „A paniti völgyön lemenve, (…) a Maros terére érünk (…), a Mezőség szűk, korlátolt vidékei után jóleső ezen nyílt, barátságos térre kijutni (…) a Vásárhelyen alól következő első helység Meggyesfalva, egy a Maros bal partján szép, regényesen fekvő falu, melynek kunyhói közül büszkén emelkedik ki a gróf Lázár-kastély. Homlokzatán ennek is ott van a Marosszék több úrlakjain divatos (…) felirat: Isten a fő gondviselő.”
Egyháztörténeti múltját tekintve – Meggyesfalva a szomszédos Kakasddal – 1673-ig a nagy, Nyárád-menti község, Káposztásszentmiklós filiája volt. A tordai zsinat engedélyezte a két gyülekezet leválását, egy községet alkottak, de saját – felváltva szolgáló – lelkészt tarthattak.
Az 1700-as években Meggyesfalván székely protestánsok laktak. Református templomuk is volt, amit 1716-ban gróf Kornis Zsigmond erővel elfoglalt, a jezsuitáknak adott. A falu, templomával együtt, református népének nagy részét is elveszítette (kiköltöztek, illetve római katolikussá lettek).
A Meggyesfalvi református egyház életéről és fejlődéséről 1937-ig csupán annyit tudunk, hogy a gyülekezet – templom és lelkészi lakás nélkül – a kakasdi egyház leányegyházközsége.
1937 őszén a gyülekezet Kali Nagy Rózától – dr. Bernády Györgyné kölcsönzött pénzéből – épületet vásárolt, amelyet december 11-én istentiszteleti helynek szentelt fel.
1940. december 8-án mondta ki a presbitérium az egyházközség anyásítását. Akkortól lett állandó lévita lelkésze és a református iskolában tanítója.
1948-ban, az iskolaépület és a tanítói lakás államosításával, újra istentiszteleti hely nélkül maradt a gyülekezet. Attól kezdve az istentiszteleteket házaknál tartották.
1959-ben a presbitérium kérte az azonos közigazgatási területen lévő, Alsóvárosi gyülekezethez való csatolását.
1974-ben a leányegyházközséget a Marosvásárhely – Vártemplomi anyaegyházközséghez csatolták. 1978-ban, a hívek adakozásából vásárolt épületet a gyülekezet imaházzá építette át.
Az 1981. szeptember 13-ai felszenteléssel beteljesedett a gyülekezet 200 éves álma: végre van istentiszteleti helye, újra anyaegyházzá lett.
A többször átépített imaházat a gyülekezet 1996. szeptember 15-én szentelte templommá.
A kiköltözés és elhalálozás miatt állandóan csökkenő lélekszámú gyülekezet 2009-ben segédlelkészi lakás építésébe kezdett, amelyet Isten dicsőségére, be is fejezett.
Lelkipásztorai: 1716-ig ismeretlenek; Szekeres László (1937), Bakó Lajos (1938), Soós Sándor (1943), Bartha Albert (1944), Szabó Károly (1944), Váczy Dezső (1947), Pongrácz József (1948), Farkas Árpád (1948), Barabás Benedek beszolgáló lp. (1959-1969), Bustya Dezső beszolgáló lp. (1969-1976), Trombitás József, az újraanyásodott gyülekezet első megválasztott lelkésze (1976-1988), Orbán Dezső (1988–).
Orbán Dezső
lelkipásztor