Várhegy

IMG_0988 jVárhegy (Chinari) Marosvásárhelytől északkeletre, tőle 8 km távolságra, a Mezőség déli szélén, a Maros partján, Marosszentgyörggyel átellenben, Udvarfalva szomszédságában fekszik.
A falu neve először 1319-ben, Pynar alakban jelent meg oklevélben. 1493-ban, Ulászló király egyik adománylevelében Pinárd alakban fordult elő. A falu neve a román ’pin’ (fenyő) szóból ered, de mivel a név csúfolódásra adott okot, átnevezték, és a falu neve 1578-tól Várhegy.
A falu eredetileg a Maroson túl, az Oroszvíz nevű helyen feküdt, Oroszfája volt a neve. Onnan a Maros áradásai miatt költöztek át a falu lakói a védettebbnek számító, jelenlegi helyre.
A település régi temploma 13. századi, de a román kori jellegéből napjainkra csak kevés maradt meg. Ma is látható azonban a félköríves apszis és a szentségfülke.
A 16. században az itt lakó katolikus hívek a templommal együtt, reformátusok lettek.
1909-re a templom életveszélyessé vált, és használhatatlan állapotba került. Ezért az akkori udvarfalvi lelkész-esperes, Farkas Jenő adományokból teljesen felújíttatta.
A templomot egy karzatnyi résszel megnagyobbították, a délnyugati falára tornyot építettek. Akkor bontották le a fából készült haranglábat is.
Az 1725-ben öntött kisharangot 1916. december 22-én elvitték ágyúöntés céljából. Felirata ez volt: „Homo Memento Mori.Ev.Ref.Pinar.A.1725 “.
A gyülekezet évszázadokon át Udvarfalvához tartozó leányegyház volt.
1999 októberében vált önálló anyaegyházközséggé.
A jelenleg 203 lelket számláló gyülekezet tagjai békességben élnek együtt ortodox és adventista testvérekkel.
Lelkipásztorai: Gál József (1999-2002), Szabó Tünde (2002–).


Szabó Tünde
lelkipásztor

Minden vélemény számít!