Malomfalva

Malomfalva 2013-03-05T23:36:10+00:00

 

IMG_9759 j

Malomfalva (Moreşti) Marosvásárhelytől 12 km távolságra, tőle délnyugatra, a Maros jobb partján, a Szénafű-patak torkolatánál fekszik. Közigazgatási szempontból Nyárádtő lakónegyede.
Az egykori falu neve az idők folyamán nem sokat változott. Az 1567-es regestrumban Malomfalwa, majd Malomfalva (1603), Malomfaleu (1850), Malomfalva (1854) alakban jelent meg.
Az ősi település valamikor a Kemény bárók birtoka volt. Bizonyíték erre a Báró Kemény Domokos 18. században között épült kastélyának falán található címeres emléktábla szövege is: „ÉPÍTETTE EZ HÁZ ÉS KÖRÜLETTE VALÓ MINDEN ÉPÜLETET FUNDAMENTOMÁBÓL NÉHAI MÉLT. GRÓF KIS RHED. RHEDEI SIGMOND ÚR ÖZVEGYE BÁRÓ VESSELÉNYI KATA MAGA ÉS KEDVES FIA GRÓF RHÉDEI FERENCZ LAKÁSÁRA ÉS NYUGODALMÁRA INDITVÁN AZ MUNKÁT MDCCLXI ESZTEND VIGEZVÉN MDCCLXVII”.
Az egykori kastély romos sírkertjében néhány sírkő ma is őrzi a Kemény bárók emlékét. Némelyik sírkövön ma is kibetűzhető a felirat.
A falu középkori lakói a Csittszentiván és Malomfalva közötti dombháton álló, csittfalvi templomba jártak istentiszteletre. Az elpusztult templom helyébe sokáig nem épült új. A második világháborút megelőző és az azt követő években, mindaddig, amíg a báró Kemény családot ki nem lakoltatták a faluból, a kastélyban, majd utána családi házaknál tartották az istentiszteleteket.
1973-ban, Balogh Károly csittszentiváni lelkipásztor kezdeményezésére alakítottak ki az istentiszteletek tartására alkalmas helyiséget egy, még 1910-ben, a nyárádtői római katolikus egyháztól vásárolt harangláb körül. A korabeli hatóság nem adott templomépítési engedélyt, de a meglévő ingatlan javítását engedélyezte. Mivel a helyi református egyház tulajdonában csak a harangláb volt, azt alakították át 30 lélek befogadására alkalmas templommá úgy, hogy a harangláb felső részét beépítették a tetőszerkezetbe. Azóta is ezt használják templomként.
A helyi református leányegyház birtokában három harang van. Az 50 kg tömegű (hegesztett, ezért leszerelt) kisharang felirata: „SCHESSBURG FUSA PER MICHAELE (…) AANGEN.” (A pontozott részen, a hegesztés miatt, a szöveg nem olvasható.) A 40 kg tömegű kisharang felirata: „A MALOMFALVI RF.LEÁNYEGYHÁZ 1985”. Az 1974-ben öntött, 150 kg tömegű nagyharang felirata: „NE CSÜGGEDJ KICSINY SEREG, ISTEN DICSŐSÉGÉRE ÖNTETTÉK A MALOMFALVI REF. EGYHÁZ TAGJAI KÖZADAKOZÁSBÓL”.
Lelkipásztorai: Molnár Sámuel (1772-1775), S. Sántha József (1775-1802), Ertsei Pál (1803-1809), Szabó György (1809-1812), Imreh Sámuel (1812-1824), Kis József (1824-1859), Bodoni József (1860-1872), Varga Ferencz (1873-1911), Nagy István (1911-1945), Szabó Károly (1946-1959), Balogh Károly (1959-2000), Balogh Károly-Ádám (2001–), Balogh Éva Viola (2001–).


Balogh Éva Viola
lelkipásztor